Le Vinyle Club Vinyl (Limitált Kiadás - Sárga) The End Of Comedy - Drugdealer

Eljött a nyár, és mi lehetne jobb ebben a „poszt-covid” világban, mint újra elmerülni egy édes albumban, ami a kaliforniai strand és a savanykás koktélok illatát idézi. Le Vinyle Club egy limitált kiadással indít, amely tökéletesen illik hosszú nyári estéidhez.

A The End of Comedy egy kaliforniai zenész, Michael Collins által alapított kollektíva projektje, aki egy „lenyűgöző” színpadi nevet választott. A Drugdealer nem árul illegális dolgokat, de az az érdeme, hogy összegyűjti a kaliforniai indie pop új színterét, különösen Mac De Marco csapatát. Ez a vidám és laza hangulat miatt fülünk a pszichedelikus pop hangzásába merül, ami végső soron nagyon kortárs, és arra ösztönöz minket, hogy langyos kényeztetésben részesüljünk, amire most nagy szükségünk van. Csukjuk be a szemünket, és képzeljük el, hogy egy combival utazunk Long Beachre, a tetőcsomagtartóban szörfdeszkák. E mögött a menő, de kontrollált stílus mögött egy tehetséges zenész, Michael Collins rejtőzik, aki a Run DMT és a Salvia Plath volt tagja, és aki a 2000-es évek végén csatlakozott a kaliforniai hullámhoz. Los Angelesben, ahova 2009-ben költözött, megismeri Ariel Pinket, aki részt vesz a The End of Comedy című dalban is, az Easy to Forget-ben. Tudjuk, hogy Ariel Pinknak hatása volt a 2010-es évek kaliforniai indie színterére, és Michael Collins is ebbe az irányba halad.

A The End of Comedy 2016-ban jelenik meg, és egy egyszerűségével és a gyökerekhez való visszatéréssel tűnik ki, amire a folk popnak szüksége volt. A pszichedelikus pop és a lo-fi között a Drugdealer figyelemre méltó belépést tesz ezzel az első projekttel. Egy nagyon jazzes „new yorki” instrumentális nyitánnyal a The End of Comedy azonnal a Nyugati-partra visz minket a második számmal, a „The Real World”-del, amely sokkal melegebb hangzású, mintha az utazás a „valódi világ” lenne, mint a vándormadara. A Drugdealer zenéje csak úgy hangzik, mert nagyon hozzáférhető, emlékeztetve a 70-es évek kaliforniai popjának melegére, hol Fleetwood, hol Beach Boys, tökéletes soundtrack a hírhedt „golden hour”-hoz a strandon…Az album napfényes, meleg, és a zárása egy szintén nagyon jazzes instrumentálé, amit a zenész hatalmas nevetése zár le, mintha tudni kellene, hogy egy nap vissza kell térni a Keleti-partra… A jó dolgok vége, a The End of Comedy, mindannyiunknak azt kellene mondania, hogy talán augusztus végén, amikor elérkezik a nyaralások végét jelző harangszó…

Marie Laure